~ Chapter Eleven ~

Itt az új rész :)
Remélem tetszik majd, jó olvasást :D

Ilyesztő ez a kép...

Louis szemszöge (10 perccel korábban)

Gondoltam megyek sétálok egy kicsit, mit üljek otthon...
Először benéztem a parkba. Mindehol csupa-csupa boldog ember. Nincs kedvem nézni mások boldogságát.
Végül úgy döntöttem, hogy megyek galambokat etetni. Meg kell etetni az én Kevin-jeimet xD.
A téren azonnal felfigyeltem egy szőke hajú lányra. Ő is galambokat etetett. Valahogy az egész galametetés alatt őt figyeltem. Még a galambokkal is fotózkodott xD.
Legszívesebben megszólítottam volna, de nem mertem. Újból felé néztem, de már nem volt ott. Keresni kezdtem a szememmel, és csak azt vettem észre, hogy valaki nekem jött.
Ő volt az.
- Jajj istenem, sajnálom... Ne haragudj, nem is figyeltem... Véletlen volt...- szabadkozott.
- Semmi baj. Igazából az én hibám. Nem láttam, hogy jössz – mondtam zavartan. - Amúgy Louis Tomlinson vagyok.
- Dehogy is a te hibád... Én pedig Olivia Green vagyok – mondtam, majd kezet fogtunk. Mikor megérintett tisztára kirázott a hideg. - Várj! Louis Tomlinson? Louis Tomlinson-t mondtál? - nézett a szemembe. Oliviának gyönyörű zöld szeme volt.
Óvatosan bólintottam. A lány hírtelen összeesett, és én azt sem tudtam, hogy mit cisnáljak.
- Olivia! Olivia, jól vagy? - kérdeztem.
Nagyon megijedtem attól, amit láttam. Vér. Rengeteg vér. Úristen.

Nem hagyhatom, hogy ez a gyönyörű lány a karjaim közt halljon meg. Csinálj már valamit te hülye – szóltam magamra.

Gyorsan hívtam a mentőket, és alig tudtam elmagyarázni, hogy hol vagyunk, annyira ideges voltam. Szerencsére 3 percen belül ideértek.

- Mi történt? - kérdezték a mentősök.

- Én öö... vagyis, hogy ő... összeessett... - beszéltem össze-vissza. Egyszerűen nem tudtam, mit mondhatnék.

Óvatosan felrakták Oliviát egy hordágyra, és betették a kocsiba. Természetesen mentem én is. Igaz, hogy most találkoztam vele életemben először, de az én hibám, hogy elájult. Vagyis én így gondolom, mivel nagyon meglepődött a nevem hallatán.
Amint odaértünk a kórházhoz, már jöttek is az orvosok. Én csak csendben követtem őket, amíg meg nem állított egy nővér a műtő előtt.
- Sajnálom, de ön ide nem mehet be. Meg kell várnia a műtét végét – mondta.
Ígyhát leültem egy székre, és csendben várakoztam. Már vagy 2 órája ültem csendben, és egyszerűen el se tudtam képzelni, hogy mi tarthat ilyen sokáig. Odamentem az egyik nővérhez, és kb. 5 percenként kérdezgettem, hogy:
- Van valami hír Oliviáról?
Mindig nemmel válaszot. Valószínűleg eléggé idegesíthettem. Gondoltam azért megkérdezem mégegyszer utóljára.
- Tudom, hogy idegesítem, de mégegyszer utóljára megkérdezem. Van valami hír Oliviáról?
- Ott jön az orvos, majd ő mindenről tájékoztat – mutatott az egyik folyosó irányába, ahonnan egy doktornő jött felénk.

- Jó napot, Dr. Shane vagyok. Ön Mr. Tomlinson? - kérdezte, mikor odaért hozzánk.
- Igen, én vagyok – válaszoltam, majd kíváncsian hozzátettem: - Maga műtötte Oliviát?
- Igen. Ezért is vagyok itt...
- Olivia hogy van? - vágtam közbe.

- Ms. Green állapota egyenlőre válságos, mivel mikor elájult súlyos koponyatörést szenvedett, és sok vért vesztett. Vérre lenne szüksége.
- Koponyatörést? - nem is gondoltam volna, hogy egy ájulástól is eltörhet a koponyája valakinek...

- Igen. Na de térjünk vissza arra, hogy vérre van szüksége.
- Rendben, de én miben segíthetek?
- Igaz, hogy önnek 0-ás a vére?
- Honnan tudja? - kérdeztem meglepetten.
- Nos, a lányom eléggé megszállott Directioner, és hát a rajongói oldalakon mindent megosztanak.
- Értem.

- Rendben jöjjön velem – utasított.
Adtam elegendő vért, és még egy autogramot is.
Az orvos ment is vissza Oliviához. Remélem rendbe jön.
Mikor kijött, rögtön odarohantam, és ezt kérdeztem:
- Hogy van Olivia?
- Rendbe fog jönni – mondta, mire megkönnyebbültem.

- Bemehetek hozzá? - kíváncsiskodtam.
- Persze, csak halkan, mert alszik.

Halkan benyitottam, és láttam, hogy...

Holnap jön a folytatás :)