~ Chapter Thirteen ~

Mégegyszer szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt...
Jöjjön hát a kövi rész :))

- Szia Kate.
- Olivia, hol a fenében vagy? - kiabált mérgesen a telefonba.
El is felejtettem, hogy Kate már biztos hazaért, és már vár engem. Na de hogy mondjam el neki azt, ami történt? Valahogy csak megoldom...

- Elájultam az utcán és kórházban vagyok – böktem ki hirtelen.

- Ugye nincs komoly bajod? - váltott komolyra.

- Nem, csak a büszkeségem sérült xD. Vagyis a fejem is egy kicsit, de annyira nem vészes.

- Akkor jó, de bemegyek hozzád. Melyik kórházban vagy?

- Pill. Megkérdezem.

Louis-hoz fordultam.

- Most melyik kórházban vagyunk?

- A The Gordon Hospital-ban.

- Köszi :).

- A The Gordon Hospital-ban – mondtam most már Kate-nek.

- Oké. Amúgy ki van ott veled? Mert nagyon ismerős a hangja, de nem tudom honnan...

- Gyere és nézd meg – mondtam mosolyogva.

- Oks. Indulok. Sietek. Pussz.

- Szió. És siess – mondtam, majd leraktam a telefont.

- Figyelj Louis, nem lenne baj, ha most picit kiküldenélek? Mert ha jön a barátnőm, Kate, akkor fel kell készítenem, hogy a kedvenc bandánk egyik tagjával találkozik. Ha nem vezetem rá, akkor hisztérikusan fog sikítozni, amit gondolom nem igazán szeretnél.

- Rendben. Semmi baj. Majd dobj egy sms-t, ha visszajöhetek.

- Oké. De... öhm.. Louis nincs is meg a telószámod.

- Hát akkor ezt a hiányosságot sűrgősen pótolnunk kell.

Elkérte a telómat, majd beleírta a nevét és a számát.

- Tessék – adta vissza a mobilomat. - Megyek szerzek répát, attól biztosan rendbe jössz :D.

- Rendben – mondtam, majd elmosolyodtam.

Ezután kiment.

Alig 10 perc múlva befutott Kate. Látszott rajta, hogy sietett.

- Olivia! Úgy aggódtam, de látom, hogy egész jól vagy – mondta, és látszott rajta, hogy megkönnyebbült.

- Nyugi, még élek – nevettem.

- De mégis hogy ájultál el? - kíváncsiskodott.

- Hát... - mit is mondhatnék? Hogy kellene rávezetni? - Találkoztam valakivel, és hát nagyon meglepődtem. Ennyi történt.
- De mégis kivel? - folytatta a kérdezősködész :).

- Behívom, de ígérd meg, hogy nyugodt maradsz, nem ugrassz a nyakába, nem kérsz autogrammot azonnal, nem ájulsz el, nem támadod le és nem sikítassz xD – soroltam fel mindent.

- Oké. Megteszek bármit – esküdözött. Na persze xD. Úgyse fogja kibírni :DD.

Küldtem egy sms-t Louis-nak.

"Gyere be, valaki nagyon kíváncsi rád :)"

- Mindjárt jön – tájékoztattam a lüke barátosnémat xD.

- Megöl a kíváncsiság.

- Legalább helyben vagy, mivel ez egy kórház :DD.

- Poénos – nézett furán Kate. Ezek szerint nem érti a viccet :DD. Na mind1.

2 perc múlva nyílt az ajtó, és belépett Louis, kezében egy nagy szatyor répával.

- A boltban azt mondta az eladó, hogy nagyon hasonlítok Louis tomlinsonra :)) - viccelődött.

- URAMISTEN! Nem hiszek a szemenek. Ez Louis Tomlinson... Te jó ég... Ez olyan unfuckingbelievable(kib*szott hihetetlen) /ez a szó csakis Stella kedvéért szerepel xD/... - hüledezett Kate, persze halkan :DD.

- Kate, jól vagy? - kérdeztem.

- Persze, csak adj egy percet, hogy megnyugodjak...

Némán vártuk, hogy leteljen az 1 perc. Kate megrázta a fejét(nála ez a fejrázás azt jelenti, hogy "minden oké", vannak fura dolgai xD), majd így szólt:

- Oké. Megnyugodtam. El se hiszem, hogy itt áll előttem egy One Direction tag. Ez olyan, mint egy álom.

- Pedig ez a valóság – mondtam viccesen.

- Jajj milyen udvariatlan vagyok, be sem mutatkoztam. A nevem Kate Wednesday, én vagyok Oli legjobb barátnője és egyben lakótársa is – kapott észbe, majd kezetfogott Louis-val.

- Ne hívj így te szenyaaaaaaaaa! Tudod, hogy utálom! - ripakodtam rá.

Mindketten röhögni kezdtek (mármint Kate és Louis) a durcizásomon, majd Louis is bemutatkozott.

- Szia Kate. Én pedig Louis Tomlinson vagyok, de látom, ezt már tudod.

- Sosem hittem volna, hogy egyszer találkozhatok veled. Ez életem legszebb napja. Ennél jobb nem is lehetne.. Vagyis csak egy dolog – ugrándozott Kate.

- És mi lenne az? - kérdeztem unottan.

- Ha az egész One Direction itt lenne – felelte. - Amúgy ők is Londonban vannak? - fordult Louis-hoz.

- Igen, és azt hiszem már keresnek – nézett rám bűntudattal teli tekintettel.

- Menj nyugodtan, Kate itt marad velem :). Ugye?

- Hát.. Az az igazság, hogy nekem 2 óra mulva mennem kell dolgozni.

- Semmi baj, elleszek egyedül is, csak kell valami jó újság – szomorodtam el.

- Nem-nem. Tudod mit Olivia? Visszajövök később a fiúkkal.

- Jajj miattam ne fáradjatok – tiltakoztam, elvégre nem akarok a terhükre lenni.

- Ez nem fáradtság. Nem hagylak itt egyedül. Jövünk és kész – felelte.

- Oké, legyen – egyeztem bele :).

- Akkor viszlát később – puszilta meg az arcomat, majd Kate-hez fordult : - Szia Kate.

- Szia Louis – mondtuk egyszerre, mikor kilépett az ajtón.

Még vagy 2 órát beszélgettünk Kate-tel, majd ő is elment.

Kate távozása után kb 20 perccel valaki kopogott.

- Kopp-kopp.

- Ki van ott? - kérdeztem nevetve.

- A betegfelvigyázók xD. Bemehetünk?

- Persze.

Kinyílt az ajtó, és ott álltak mind az öten. A One Direction. Hajszál pontosan egyszerre ezt mondták:

- Hi we're One Direction (Szia, mi vagyunk a One Direction) /Le merem fogadni, hogy a hangjukon olvastad :D/.

A kövi rész jön holnapután :))) És tényleg ;) ha meg nem, akkor nyugodtan megverhettek egy féltéglával :D

Eltűnés

Tudom, hogy hónapok óta nem volt új rész...
Elég zűrös volt minden, még most is az, de ezentúl hozni fogom az új részeket :))

~ Chapter Twelve ~

Oké...
Ez a minden nap új rész dolog nem működik, mert elég elfoglalt vagyok.
Mostantól akkor rakok új részt, ha lesz időm :)

Olivia szemszöge

Fehér. Minden fehér. Hol vagyok? Mi történt velem?
Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy galambot etetek, és neki megyek valakinek, aki nem más, mint Louis Tomlinson.

Nem! Ez lehetetlen. Biztos csak képzelődtem. Na de miért vagyok itt?

Kétségbeesetten próbáltam megmozdulni, de nem sikerült. A végtagjaim nem engedelmeskedtek. Vagyis valamennyire meg tudtam őket mozdítani, de csak pár miliméternyivel tudtam őket odébbhelyezni. Szuper. Már csak ez kellett nekem...
Hirtelen kinyílt az ajtó, és Louis lépett be rajta.
- Te most komolyan ott állsz, vagy én képzelődöm? - kérdeztem teljesen döbbenten.
- Nem képzelődsz – mondta kissé aggódóan. - Amúgy hogy vagy?
Nem értettem ezt az aggódó tekintetet, így végignéztem magamon. Nem vettem észre semmi furcsát, egészen addig, amíg bele nem néztem az ággyal szemben lévő tükörbe. Egy hatalmas kötés volt a fejemen. Te jó ég! Mi a franc történt velem? O.o-

- M-mi történt? - kérdeztem ijedten. A kötés nagyon megrémített.

- Hát... Elájultál a téren, és ki kellett hívnom a mentőket, mert véreztél – felelte borzongva. Hát igen... nem hiszem, hogy egy vértócsában fekvő lány üdítő látványt nyújthat.
- De mi ez a kötés? - kérdeztem a sírás szélén állva.
- Ne ijedj meg, de... - kezdte, de én a szavába vágtam.
- Mit de? - faggattam hisztérikusan.

- Betört a koponyád, és sok vért vesztettél. Rengeteg vérre volt szükséged.

Megborzongtam, és hirtelen egy kép villant be. " Résnyire volt nyitva a szemem, és láttam, hogy Louis a hordágy mellett szalad, és közben azt kérdezgette, hogy mi bajom van, és hogy rendbe jövök-e..." Gyorsan kivertem a fejemből ezt a gondolatot, mivel az is lehet, hogy ez meg se történt...
- De honnan szereztek nekem elég vért? Hiszen 0-ás a vércsoportom – tértem vissza a valóságba.
- A nagy része tőlem van.
- Köszönöm – hatódtam meg. - Ha te nem lennél, akkor én már valószínűleg halott lennék.
- Nincs mit, és ne is mondj ilyet. Jobban vagy, és ez a lényeg – mosolygott.
- Igazad van. Amúgy ne ácsorogj ott az ajtóban, gyere ülj le :).
- Oké – egyezett bele, majd leült az ágyam melletti székre.
- Mégis miért vagy itt? - kérdeztem egy kevéske gondolkodás után. Ezt valóban nem értettem... Miért foglalkozik velem?
- Mert ez az egész, az én hibám! Azért ájultál el, mert nagyon meglepődtél, és az ájulás miatt tört be a koponyád, és kerültél életveszélybe.
- Ne okold magadat! - szóltam rá. - Ez nem a te hibád, ilyen bármikor megeshet velem, ugyanis van egy betegségem, ami miatt nagyon könnyen törnek a csontjaim – mondtam. Hoppá. Most elárultam a legnagyobb titkomat. A betegségemről csak a szüleim tudnak. Vagyis még a gimis padtársam, Stella is, de ő csak onnan, hogy kikutatta az orvosi papírjaimat. A betegségem miatt a gyermekkorom nem volt túl jó. Szinte mindig be volt gipszelve valamim. Egyszer amikor leestem a bringámról, akkor eltörtem 3 bordámat, a lábamat és a csuklómat is.

- Ez akkor is az én hibám – makacskodott.
- Nem az, de hagyjuk. Még mindig nem értem, hogy miért vagy itt. Nem is ismersz engem.
- De ismerlek! - vágta rá. - Tudom a nevedet.
- De azon kívül semmi mást...
- Akkor mesélj magadról. Léccy – könyörgött boci szemekkel. Ilyen aranyos nézés után nem tudtam nemet mondani :).
- Legyen xD. Mit szeretnél tudni? - kérdeztem.
- Hát... Mindent – nevetett.
- Akkor kezdem az elején... - fogtam bele a hosszú mondókámba.
Már kb. egy órája meséltem, mikor felcsendült a What Makes You Beautiful.

Tudtam mit jelent ez. Valaki hív. Na de ki lehet az? Próbáltam a telómért nyúlni, de nem értem el.
- Louis, ide tudnád adni a mobilomat?
- Ja, persze – pattant fel a székből. - Tessék.

- Köszi – mosolyogtam rá.
- Nincs mit – mosolygott vissza :).

Ránéztem a kijelzőre, és ezt a nevet láttam rajta: "Kate".

Megnyomtam a fogadás gombot, majd beleszóltam:
- Szia Kate.
- Olivia, hol a fenében vagy? - kiabált mérgesen a telefonba.
El is felejtettem, hogy Kate már biztos hazaért, és már vár engem. Na de hogy mondjam el neki azt, ami történt?

Kövi hamarosaan ;)

~ Chapter Eleven ~

Itt az új rész :)
Remélem tetszik majd, jó olvasást :D

Ilyesztő ez a kép...

Louis szemszöge (10 perccel korábban)

Gondoltam megyek sétálok egy kicsit, mit üljek otthon...
Először benéztem a parkba. Mindehol csupa-csupa boldog ember. Nincs kedvem nézni mások boldogságát.
Végül úgy döntöttem, hogy megyek galambokat etetni. Meg kell etetni az én Kevin-jeimet xD.
A téren azonnal felfigyeltem egy szőke hajú lányra. Ő is galambokat etetett. Valahogy az egész galametetés alatt őt figyeltem. Még a galambokkal is fotózkodott xD.
Legszívesebben megszólítottam volna, de nem mertem. Újból felé néztem, de már nem volt ott. Keresni kezdtem a szememmel, és csak azt vettem észre, hogy valaki nekem jött.
Ő volt az.
- Jajj istenem, sajnálom... Ne haragudj, nem is figyeltem... Véletlen volt...- szabadkozott.
- Semmi baj. Igazából az én hibám. Nem láttam, hogy jössz – mondtam zavartan. - Amúgy Louis Tomlinson vagyok.
- Dehogy is a te hibád... Én pedig Olivia Green vagyok – mondtam, majd kezet fogtunk. Mikor megérintett tisztára kirázott a hideg. - Várj! Louis Tomlinson? Louis Tomlinson-t mondtál? - nézett a szemembe. Oliviának gyönyörű zöld szeme volt.
Óvatosan bólintottam. A lány hírtelen összeesett, és én azt sem tudtam, hogy mit cisnáljak.
- Olivia! Olivia, jól vagy? - kérdeztem.
Nagyon megijedtem attól, amit láttam. Vér. Rengeteg vér. Úristen.

Nem hagyhatom, hogy ez a gyönyörű lány a karjaim közt halljon meg. Csinálj már valamit te hülye – szóltam magamra.

Gyorsan hívtam a mentőket, és alig tudtam elmagyarázni, hogy hol vagyunk, annyira ideges voltam. Szerencsére 3 percen belül ideértek.

- Mi történt? - kérdezték a mentősök.

- Én öö... vagyis, hogy ő... összeessett... - beszéltem össze-vissza. Egyszerűen nem tudtam, mit mondhatnék.

Óvatosan felrakták Oliviát egy hordágyra, és betették a kocsiba. Természetesen mentem én is. Igaz, hogy most találkoztam vele életemben először, de az én hibám, hogy elájult. Vagyis én így gondolom, mivel nagyon meglepődött a nevem hallatán.
Amint odaértünk a kórházhoz, már jöttek is az orvosok. Én csak csendben követtem őket, amíg meg nem állított egy nővér a műtő előtt.
- Sajnálom, de ön ide nem mehet be. Meg kell várnia a műtét végét – mondta.
Ígyhát leültem egy székre, és csendben várakoztam. Már vagy 2 órája ültem csendben, és egyszerűen el se tudtam képzelni, hogy mi tarthat ilyen sokáig. Odamentem az egyik nővérhez, és kb. 5 percenként kérdezgettem, hogy:
- Van valami hír Oliviáról?
Mindig nemmel válaszot. Valószínűleg eléggé idegesíthettem. Gondoltam azért megkérdezem mégegyszer utóljára.
- Tudom, hogy idegesítem, de mégegyszer utóljára megkérdezem. Van valami hír Oliviáról?
- Ott jön az orvos, majd ő mindenről tájékoztat – mutatott az egyik folyosó irányába, ahonnan egy doktornő jött felénk.

- Jó napot, Dr. Shane vagyok. Ön Mr. Tomlinson? - kérdezte, mikor odaért hozzánk.
- Igen, én vagyok – válaszoltam, majd kíváncsian hozzátettem: - Maga műtötte Oliviát?
- Igen. Ezért is vagyok itt...
- Olivia hogy van? - vágtam közbe.

- Ms. Green állapota egyenlőre válságos, mivel mikor elájult súlyos koponyatörést szenvedett, és sok vért vesztett. Vérre lenne szüksége.
- Koponyatörést? - nem is gondoltam volna, hogy egy ájulástól is eltörhet a koponyája valakinek...

- Igen. Na de térjünk vissza arra, hogy vérre van szüksége.
- Rendben, de én miben segíthetek?
- Igaz, hogy önnek 0-ás a vére?
- Honnan tudja? - kérdeztem meglepetten.
- Nos, a lányom eléggé megszállott Directioner, és hát a rajongói oldalakon mindent megosztanak.
- Értem.

- Rendben jöjjön velem – utasított.
Adtam elegendő vért, és még egy autogramot is.
Az orvos ment is vissza Oliviához. Remélem rendbe jön.
Mikor kijött, rögtön odarohantam, és ezt kérdeztem:
- Hogy van Olivia?
- Rendbe fog jönni – mondta, mire megkönnyebbültem.

- Bemehetek hozzá? - kíváncsiskodtam.
- Persze, csak halkan, mert alszik.

Halkan benyitottam, és láttam, hogy...

Holnap jön a folytatás :)

~ Chapter Ten ~

óóó most tökre a Ben Ten jutott eszembe xDDD
Am elértünk a 10-es részhez :) de jóóóó *-*

ohh mennyi Kevin <3

1 hete Londonban

Húú... El se hiszem, hogy még csak 1 hete vagyok itt :). Olyan, mintha egész életemben itt éltem volna. Na jó... Azért a közlekedést még szoknom kell, és néha megesik, hogy eltévedek xD.
Végre Vasárnap, így nem kellett korán kelnem. Kate rángatott ki az ágyamból 10 körül, mert tudja, hogy simán aludnék délig is xD.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem a tv-t bámulva.
- Pihenünk – felelt Kate ásítva.
- Akkor talán hagyhattál volna aludni – jegyeztem meg.
- De segítened kell!
- Miben? - kérdeztem furán. Na mi lehet az, amit nem tud Kate megoldani?
- Ma jön Chris, és elmegyünk ebédelni, de nem tudom mit vegyek fel. Segíts – könyörgött.
- Irány a gardrób – mondam ünnepélyesen xD.
Kate vagy százezer milliárdszor elmondta, hogy : "Kössziiii!".

- Ha mégegyszer megköszönöd, akkor nem segítek – szóltam rá.

- Oks. Kussolok.
- Úgy legyen – nevettem.
Kb. 11:30 felé lehetett, amikor felkiáltottam:
- MEGVAAAAAAN!
- Mi van meg? - rohant oda Kate.
- A ruhád, amit fel fogsz venni.
Megtaláltam azt a ruhát, amire Kate azt mondta, hogy eltűnt. Nem tűnt el, csak kupi volt a szekrényében xD. Amúgy egy virágmintás bézs színű ruha volt, ezt viselte az első randiján is :).
Gyorsan kerestünk még kiegészítőket is, majd nem sokkal később Kate elment. Nem akartam otthon unatkozni, így elindultam vásárolni.
Na igen... Azt se tudtam, hogy merre menjek. Támadt egy jó ötletem :).
Google Maps :). Na mire való, ha nem erre xD. Minden szép és jó volt, csak a térkép valahogy nem jelezte az útépítést... Így nagyot kellett kerülnöm.
Fél 1-re odaértem a plázához. Végig jártam az összes boltot, és mindenhol vettem valamit. Volt olyan bolt, ahol 1 órát töltöttem. Tele volt jó cuccokkal xD.

Minden bolt kirakatában volt egy olyan ruha, amiről azt gondoltam: "KELLLLLLLLLLLLL!" xD.
Mivel még csak 4 óra volt, úgy döntöttem, hogy megnézek egy filmet a moziban. Gyorsan felhívtam James-t, hogy vigye haza a cuccaimat.

A filmkínálat egyszerűen szuper vol :). Jobbnál jobb filmek. Végül az Alkonyat – Hajnalhasadás 2-re vettem jegyet. Vettem jó sok popcorn-t, és fél liter kólat :D. Az egész elfogyott. A film egyszerűen nagyon szuper volt, de a legjobb rész... Á, nem mondom el, lehet, hogy még nem láttad xD.
A film után beültem a kávézóba, és ittam egy forrócsokit. Közben az embereket figyeltem. Sok-sok boldog ember... Csak én lógok ki a sorból.
Hát igen... Én mindig is magányos voltam. Még egy családi ebédnél is egyedül érzem magam, pedig ott ülnek körülettöm a családtagok. Mindenki beszél mindenkivel, én meg csak ülök csöndben, és nézelődöm...

Gondolkodtam még egy kicsit, majd elmentem fornettit venni :). Kate egyszerűen imádja. Képes akár 3 zacskóval is befalni xD.
Na mostmár ideje volt hazaindulnom, mert tudtam, hogy a haza út nem fog simán menni...

A Google Maps állandóan lefagyott. Nem tudtam mi van vele, totál bedilizett. Inkább elindultam egy irányba, de lassan már azt se tudtam, hogy merről jöttem.

Megálltam egy téren galambokat etetni :). Sok-sok Kevin. Ahogy láttam volt pár Directioner a téren. Onnan tudom, hogy azt kiabálták: "KEVIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIN!" xD. Jót röhögtem rajtuk. Mondjuk múltkor én is ugyanezt csináltam. Mondjuk én kiröhöghetek másokat, de ők nem röhöghetnek ki engem :DDD. Kate mindig ezt mondja.
Elővettem a telefonomat, és elkezdtem a galambokat fotózni xD. Sok jó kép készült. Nem sokkal később úgy gondoltam, hogy ideje lenne mostmár hazaindulni.
Megpróbáltam behozni a Google Maps-ot, miközben elindultam valamerre (ki tudja merre?). Majdnem elestem párszor.
Működj már, működj már, működjél... - mondogattam magamban. Ezt a Google Maps-nak üzentem. Nem tudom, hogy a tudatalatti üzeneteket tudja-e fogadni xD.
A nagy gondolkodásban nekimentem egy srácnak, aki éppen galambokat etetett.
- Jajj istenem, sajnálom... Ne haragudj, nem is figyeltem... Véletlen volt...- szabadkoztam.
- Semmi baj. Igazából az én hibám. Nem láttam, hogy jössz – mondta kedvesen. - Amúgy Louis Tomlinson vagyok.
- Dehogy is a te hibád... Én pedig Olivia Green vagyok – mondtam, majd kezet fogtunk, és akkor esett le, hogy mit is mondott. - Várj! Louis Tomlinson? Louis Tomlinson-t mondtál? - néztem bele az eszméletlenül kék szemébe.
Óvatosan bólintott. Ez volt az utolsó dolog amit láttam, mert hirtelen elsötétült a világ...

Holnap tényleg jön a kövi ;)