~ Chapter Fifteen ~

Ahh... a gépem tegnap rakoncátlankodott, ezért sajna nem tudtam hozni részt :/
De ezt most azonnal pótolom :)

Louis szemszöge(még mindig xD)

- Hi we're One Direction (Szia, mi vagyunk a One Direction).

Olivia szeme csak úgy ragyogott. Látszott rajta, hogy majd szétveti a boldogság xD.

- Úristen, sziasztok :). - moundta. - Olivia Green vagyok, de szólítsatok Liv-nek.

Nem úgy tűnt, hogy valaki meg akarna szólalni, így rákezdtem:

- Ők itt Liam, Harry, Zayn és Niall – mutattam a fiúkra.

- Tudom – mosolygott. - Ne ácsorogjatok ott az ajtóban, gyertek be.

Úgy látszik, hogy ez az ajtóbán ácsorgás One Direction szokás xD.

- Hogy vagy? - léptem oda Liv ágyához.

- Már jobban :).

- Amúgy mi is történt? Lou valahogy elfelejtette említeni a kötést a fejeden – kérdezte Liam.
Hupsz, erről valóban elfelejtkeztem.
- Hát... Mikor elájultam, akkor betört a koponyám, mert van egy ilyen betegségem, ami miatt... izé...könnyen törnek a csonjaim – kereste a szavakat Liv.

- Jújj – szörnyülködtek a srácok.
- Amúgy nem vagy éhes? - kérdezte Niall. Gondolhattam volna, hogy csak arra vár, hogy megnézhesse magának azt a híres kórházi büfét xD.

- Most hogy említetted, kezdek kissé megéhezni – kordult egyet a gyomra, majd elnevette magát.

- Akkor mindjárt jövök – mosolygott Niall, majd kirohant.

- Van egy olyan érzésem, hogy egy ideig nem fog visszajönni – nevetett Harry xD.

- Szerintem se – értett egyet Liv. - Amúgy ne haragudjatok, hogy ilyen szótlan vagyok, csak leragadtam ott, hogy ti vagytok az 1D, és most itt dumálok veletek.

- Mi is csak hétköznapi emberek vagyunk, szóval kezelj minket úgy, mint mindenki mást – mondta Liam.

- Ahha. Hétköznapi emberek vagytok, akik egyben világsztárok is, de nyugi, tudom kezelni. Vagyis próbálkozom xD – felelte Olivia.

- Ne világsztárként tekints ránk, hanem úgy, mint a barátaidra – mondtam.

- Miért? A barátaim vagytok? - kérdezte meglepettem.
- Persze :) - mosolyogtam.

- Jó tudni :D. Ez mégegy feldolgoznivaló... Amúgy mit csináltok mostanában? - érdeklődött.

- Pihenünk, pihenünk, ja, és pihenünk – vágta rá Harry.

- Jó program – nevetett Liv. - Amúgy mikor kezdtek majd megint dolgozni?

- Hát majd 2 hónap múlva kezdünk bele az új cd-nkbe – felelte Zayn.

- Júúj de jó :). Remélem hamar sikerül majd megszereznem. A Take Me Home-ért is sokáig kellett küzdenem... - mesélte Liv.

- Na majd akkor kapsz egy dedikált példányt belőle :) - ígértem neki.

- Kösziiii :D. Ez olyan szupiiiiiiiiiiiiiii :DD.

- Mi olya szupi? - kérdezte Niall, aki épp most lépett be a szobába, kezében egy rakás kajával.

- Úúúú! Kajaaaa! - kiáltott fel Liv.

- Úgy látom, mi nagyon jól megfogjuk érteni egymást :) - nevetett Niall.

- Na mit hoztál? - kíváncsiskodott.

- Ööö... Van itt hamburger, hotdog, sajtos-, sonkás-, és párizsis szendvics – sorolta a kajákat.

- Akkor kérek egy sonkás, és egy párizsis szendvicset. Amúgy a párizsiról jut eszembe... Niall, te tényleg nem tudsz "párizsiul"? - idézte Niall egyik mondatát a párizsi koncertről.

- Te erről honnan tudsz? - kérdezte Zayn döbbenten.

- Ott voltál? - kérdeztem mit sem törődve Zayn kérdésével.

- Hát nem emlékszel? Még meg is köszönted, hogy fordítottam amit mondtatok :).

- Teeeeeee... Te voltál az? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

- Bizooony. Amúgy Juliette kért autogrammot?

- Ja, persze. De amúgy találkozhattál volna velünk... - kezdte Harry.

- Tudom, de éppen Londonba tartottam, de viharba került a gépem, és úgy kerültem Párizsba. Pont akkor hívtak, hogy indítanak egy gépet, amikor talizhattunk volna – meséltem szomorúan.

- Igazán kár – mondta Harry.

- Hát ja.... De végülis sikerült találkoznunk – vidult fel egyből Liv.
- Na mit csináljunk? - kérdezte Zayn.

- Ööö... Menjünk ki sétálni – pattant ki az ötlet Olivia fejéből.
- Okés.
- Indulás – állt volna fel, de a lábai nem tartották meg, így összeesett.

- Jól vagy? - kérdeztem, miközben a fiúkkal talpra állítottuk.

- Persze, de úgy látszik, ez a séta nem fog összejönni – szomorodott el.

- Dehogynem :). Csak kapaszokodj.

A fiúkra támaszkodva sikerült kijutnia az udvarra. Amit odakint láttunk, az nem volt semmi...

Hamarosan jön a folytatás :)) előre szólok hogy az egy nagyon-nagyon őrült rész lesz xDD

~ Chapter Fourteen ~

Azta xD a fourteen-t majdnem úgy írtam le, hogy forteen :D csak 10 éve tanulok angolt :)
Na szóval itt is a megígért rész

Louis szemszöge(2 órával korábban)

Elköszöntem a lányoktól, és el is indultam kifelé.

A folyosón sétálva előkaptam a telómat, és felhívtam Niall-t.

- Halló? - vette fel.

- Helló Niall, Louis vagyok. Merre vagy?

- Itthon – felelte, majd egy nagy csörömpölést hallottam.

- Mit csinálsz te otthon? Várj... Kitalálom. Kajálsz.

- Honnan tudod? - kérdezte döbbenten.

- Nálad nem nehéz kitalálni. Amúgy van még ott valaki?

- Harry itt van, de alszik.

- Ha felkel, akkor mondd meg neki, hogy ne menjen sehova.

- Oké. Helló – köszönt el, majd leraktam.

Szóval akkor Harry és Niall otthon, de a többiek vajon merre lehetnek?

Gondolkodtam egy kicsit, majd hívtam egy taxit. Tudtam hol keressem Zayn-t. A fodrásznál xD.

Nagy szerencsémre meg is találtam ott. Már csak Liam hiányzott, de ő piknikezni ment Danielle-el, de kb. fél óra múlva hazaér.

Zayn-el hazamentünk, és vártuk Liam érkezését. Niall szokás szerint a konyhában volt, Harry pedig fent horkolt xD.

- Srácok megjöttem! - lépett be az ajtón Liam.

- Oké, akkor mindenki itt van – csaptam össze a tenyeremet.

- NIALL, HARRY! - kiabáltam jó hangosan, hogy meghallják.

- Mi van? - hallattszott egy hang a konyhából.

- Gyere ide.

- Megyek – morogta Niall.

- HARRY! - kiabáltam fel az emeletre újból.

Nem válaszolt. Az nem létezik, hogy ezt nem hallotta. Felszaladtam a lépcsőn, majd berontottam a szobájába. Még mindig aludt. Elkezdtem lökdösni, bökdösni, de nem kelt fel. Hirtelen támadt egy jó ötletem xD.

Odahajoltam a füléhez és ezt súgam neki:

- Egy nagy olló van előtted, ami egyre közelít hozzád. Hirtelen ott termett melletted, és levágta a hajadat.

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – pattant ki az ágyból ordítva.

Én a földön fetrengtem a röhögéstől xD.

- Ezt most muszály volt? Láttam magam előtt az ollót, és azt is, ahogy levágta a hajamat – kapott a hajához rettegve. A hasamat fogtam a röhögéstől.

- Ezt mind1 hányszor játszom el veled, mert mindig vicces xD.

- Ja... Nagyon... - morgott Harry.

- De megérdemelted azok után, amit Kevinnel tettél.

- Igaz... Amúgy minek kellett felkelteni? - kérdezte.

- Mert mondani akarok valamit. Mindenki itt van, szóval gyere le a nappaliba.

Lementünk, és mindenki elfoglalta a helyét.

- Nos, most hogy itt van mindenki, azt hiszem bele is kezdhetek.

- Miről van szó? - kérdezte Liam.

- Arról, hogy találkoztam egy lánnyal, és...

- Ezért kellett elrángatnod a fodrásztól? - kérdezte Zayn.

- Ez nem minden. Szóval találkoztam egy lánnyal, és ő annyira megijedt tőlem, hogy elájult, és most bent van a kórházban – magyaráztam. - Megígértem neki, hogy bemegyünk hozzá mindannyian. Szóval ma megyünk meglátogatni :).

- Oké, de ugye nem egy őrülten sikítozó rajongó? - kérdezte Liam.

- Nyugi, nem az. Legalábbis amikor bent voltam nála, akkor teljesen normálisan viselkedett – emlékeztem vissza.

- Na, és mikor megyünk? - kérdezte Niall.

- Azt ígértem, hogy 6-ra megyünk.

- Oké. Most 5 óra van, szóval mindenki menjen, és hozza rendbe magát. 17:25-kor mindenki legyen itt – adta ki a parancsot Liam. Hát igen... Rá mindenki hallgat.

Mindenki elment a dolgára. 17:25-kor Zayn-en kívül már mindenki az ajtó előtt állt.

- ZAYN! GYERE MÁR! - ordítottam be a házba.

- Mindjárt – kiabálta vissza.

Amikor ezt mondja, akkor tutira nem jön egyhamar, úgyhogy fogtam magam, és berontottam a házba. Hát persze hogy a tükör előtt igazítgatta a haját...

- Gyere már – kezdtem el húzni a karjánál fogva. - Nem egy divatbemutatóra készülsz.

- De ha követnek minket a fotósok, akkor nem lehet rossz a hajam – oktatott ki.

- Jól van... De indulhatnánk végre? - kérdeztem.

-Persze – felelte.

Bepattantunk a kocsiba, és elindultunk végre. Most hagytam, hogy más vezessen, mert én csigalassan vezetek. És most siettünk.

Leparkoltunk a kórház parkolójában, és mindenki felvette az álruháját, ami egy sapka, egy bajusz és egy napszemcsi xD.

A recepción megkérdeztük, hogy merre találjuk Oliviát, majd elindultunk felfelé.

A kórterme ajtaja előtt lefékeztem. Bekopogtam, majd eljátszottuk a kopp-kopp viccet xD. Mikor kinyitottam az ajtót, mind az 5-en egyszerre mondtuk:

- Hi we're One Direction (Szia, mi vagyunk a One Direction) /Ne is tagadd, tudom, hogy a hangjukon olvastad xD/.

Ezt előre megbeszéltük xD.

Olivia szeme csak úgy ragyogott. Látszott rajta, hogy majd szétveti a boldogság xD.

~ Chapter Thirteen ~

Mégegyszer szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt...
Jöjjön hát a kövi rész :))

- Szia Kate.
- Olivia, hol a fenében vagy? - kiabált mérgesen a telefonba.
El is felejtettem, hogy Kate már biztos hazaért, és már vár engem. Na de hogy mondjam el neki azt, ami történt? Valahogy csak megoldom...

- Elájultam az utcán és kórházban vagyok – böktem ki hirtelen.

- Ugye nincs komoly bajod? - váltott komolyra.

- Nem, csak a büszkeségem sérült xD. Vagyis a fejem is egy kicsit, de annyira nem vészes.

- Akkor jó, de bemegyek hozzád. Melyik kórházban vagy?

- Pill. Megkérdezem.

Louis-hoz fordultam.

- Most melyik kórházban vagyunk?

- A The Gordon Hospital-ban.

- Köszi :).

- A The Gordon Hospital-ban – mondtam most már Kate-nek.

- Oké. Amúgy ki van ott veled? Mert nagyon ismerős a hangja, de nem tudom honnan...

- Gyere és nézd meg – mondtam mosolyogva.

- Oks. Indulok. Sietek. Pussz.

- Szió. És siess – mondtam, majd leraktam a telefont.

- Figyelj Louis, nem lenne baj, ha most picit kiküldenélek? Mert ha jön a barátnőm, Kate, akkor fel kell készítenem, hogy a kedvenc bandánk egyik tagjával találkozik. Ha nem vezetem rá, akkor hisztérikusan fog sikítozni, amit gondolom nem igazán szeretnél.

- Rendben. Semmi baj. Majd dobj egy sms-t, ha visszajöhetek.

- Oké. De... öhm.. Louis nincs is meg a telószámod.

- Hát akkor ezt a hiányosságot sűrgősen pótolnunk kell.

Elkérte a telómat, majd beleírta a nevét és a számát.

- Tessék – adta vissza a mobilomat. - Megyek szerzek répát, attól biztosan rendbe jössz :D.

- Rendben – mondtam, majd elmosolyodtam.

Ezután kiment.

Alig 10 perc múlva befutott Kate. Látszott rajta, hogy sietett.

- Olivia! Úgy aggódtam, de látom, hogy egész jól vagy – mondta, és látszott rajta, hogy megkönnyebbült.

- Nyugi, még élek – nevettem.

- De mégis hogy ájultál el? - kíváncsiskodott.

- Hát... - mit is mondhatnék? Hogy kellene rávezetni? - Találkoztam valakivel, és hát nagyon meglepődtem. Ennyi történt.
- De mégis kivel? - folytatta a kérdezősködész :).

- Behívom, de ígérd meg, hogy nyugodt maradsz, nem ugrassz a nyakába, nem kérsz autogrammot azonnal, nem ájulsz el, nem támadod le és nem sikítassz xD – soroltam fel mindent.

- Oké. Megteszek bármit – esküdözött. Na persze xD. Úgyse fogja kibírni :DD.

Küldtem egy sms-t Louis-nak.

"Gyere be, valaki nagyon kíváncsi rád :)"

- Mindjárt jön – tájékoztattam a lüke barátosnémat xD.

- Megöl a kíváncsiság.

- Legalább helyben vagy, mivel ez egy kórház :DD.

- Poénos – nézett furán Kate. Ezek szerint nem érti a viccet :DD. Na mind1.

2 perc múlva nyílt az ajtó, és belépett Louis, kezében egy nagy szatyor répával.

- A boltban azt mondta az eladó, hogy nagyon hasonlítok Louis tomlinsonra :)) - viccelődött.

- URAMISTEN! Nem hiszek a szemenek. Ez Louis Tomlinson... Te jó ég... Ez olyan unfuckingbelievable(kib*szott hihetetlen) /ez a szó csakis Stella kedvéért szerepel xD/... - hüledezett Kate, persze halkan :DD.

- Kate, jól vagy? - kérdeztem.

- Persze, csak adj egy percet, hogy megnyugodjak...

Némán vártuk, hogy leteljen az 1 perc. Kate megrázta a fejét(nála ez a fejrázás azt jelenti, hogy "minden oké", vannak fura dolgai xD), majd így szólt:

- Oké. Megnyugodtam. El se hiszem, hogy itt áll előttem egy One Direction tag. Ez olyan, mint egy álom.

- Pedig ez a valóság – mondtam viccesen.

- Jajj milyen udvariatlan vagyok, be sem mutatkoztam. A nevem Kate Wednesday, én vagyok Oli legjobb barátnője és egyben lakótársa is – kapott észbe, majd kezetfogott Louis-val.

- Ne hívj így te szenyaaaaaaaaa! Tudod, hogy utálom! - ripakodtam rá.

Mindketten röhögni kezdtek (mármint Kate és Louis) a durcizásomon, majd Louis is bemutatkozott.

- Szia Kate. Én pedig Louis Tomlinson vagyok, de látom, ezt már tudod.

- Sosem hittem volna, hogy egyszer találkozhatok veled. Ez életem legszebb napja. Ennél jobb nem is lehetne.. Vagyis csak egy dolog – ugrándozott Kate.

- És mi lenne az? - kérdeztem unottan.

- Ha az egész One Direction itt lenne – felelte. - Amúgy ők is Londonban vannak? - fordult Louis-hoz.

- Igen, és azt hiszem már keresnek – nézett rám bűntudattal teli tekintettel.

- Menj nyugodtan, Kate itt marad velem :). Ugye?

- Hát.. Az az igazság, hogy nekem 2 óra mulva mennem kell dolgozni.

- Semmi baj, elleszek egyedül is, csak kell valami jó újság – szomorodtam el.

- Nem-nem. Tudod mit Olivia? Visszajövök később a fiúkkal.

- Jajj miattam ne fáradjatok – tiltakoztam, elvégre nem akarok a terhükre lenni.

- Ez nem fáradtság. Nem hagylak itt egyedül. Jövünk és kész – felelte.

- Oké, legyen – egyeztem bele :).

- Akkor viszlát később – puszilta meg az arcomat, majd Kate-hez fordult : - Szia Kate.

- Szia Louis – mondtuk egyszerre, mikor kilépett az ajtón.

Még vagy 2 órát beszélgettünk Kate-tel, majd ő is elment.

Kate távozása után kb 20 perccel valaki kopogott.

- Kopp-kopp.

- Ki van ott? - kérdeztem nevetve.

- A betegfelvigyázók xD. Bemehetünk?

- Persze.

Kinyílt az ajtó, és ott álltak mind az öten. A One Direction. Hajszál pontosan egyszerre ezt mondták:

- Hi we're One Direction (Szia, mi vagyunk a One Direction) /Le merem fogadni, hogy a hangjukon olvastad :D/.

A kövi rész jön holnapután :))) És tényleg ;) ha meg nem, akkor nyugodtan megverhettek egy féltéglával :D

Eltűnés

Tudom, hogy hónapok óta nem volt új rész...
Elég zűrös volt minden, még most is az, de ezentúl hozni fogom az új részeket :))

~ Chapter Twelve ~

Oké...
Ez a minden nap új rész dolog nem működik, mert elég elfoglalt vagyok.
Mostantól akkor rakok új részt, ha lesz időm :)

Olivia szemszöge

Fehér. Minden fehér. Hol vagyok? Mi történt velem?
Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy galambot etetek, és neki megyek valakinek, aki nem más, mint Louis Tomlinson.

Nem! Ez lehetetlen. Biztos csak képzelődtem. Na de miért vagyok itt?

Kétségbeesetten próbáltam megmozdulni, de nem sikerült. A végtagjaim nem engedelmeskedtek. Vagyis valamennyire meg tudtam őket mozdítani, de csak pár miliméternyivel tudtam őket odébbhelyezni. Szuper. Már csak ez kellett nekem...
Hirtelen kinyílt az ajtó, és Louis lépett be rajta.
- Te most komolyan ott állsz, vagy én képzelődöm? - kérdeztem teljesen döbbenten.
- Nem képzelődsz – mondta kissé aggódóan. - Amúgy hogy vagy?
Nem értettem ezt az aggódó tekintetet, így végignéztem magamon. Nem vettem észre semmi furcsát, egészen addig, amíg bele nem néztem az ággyal szemben lévő tükörbe. Egy hatalmas kötés volt a fejemen. Te jó ég! Mi a franc történt velem? O.o-

- M-mi történt? - kérdeztem ijedten. A kötés nagyon megrémített.

- Hát... Elájultál a téren, és ki kellett hívnom a mentőket, mert véreztél – felelte borzongva. Hát igen... nem hiszem, hogy egy vértócsában fekvő lány üdítő látványt nyújthat.
- De mi ez a kötés? - kérdeztem a sírás szélén állva.
- Ne ijedj meg, de... - kezdte, de én a szavába vágtam.
- Mit de? - faggattam hisztérikusan.

- Betört a koponyád, és sok vért vesztettél. Rengeteg vérre volt szükséged.

Megborzongtam, és hirtelen egy kép villant be. " Résnyire volt nyitva a szemem, és láttam, hogy Louis a hordágy mellett szalad, és közben azt kérdezgette, hogy mi bajom van, és hogy rendbe jövök-e..." Gyorsan kivertem a fejemből ezt a gondolatot, mivel az is lehet, hogy ez meg se történt...
- De honnan szereztek nekem elég vért? Hiszen 0-ás a vércsoportom – tértem vissza a valóságba.
- A nagy része tőlem van.
- Köszönöm – hatódtam meg. - Ha te nem lennél, akkor én már valószínűleg halott lennék.
- Nincs mit, és ne is mondj ilyet. Jobban vagy, és ez a lényeg – mosolygott.
- Igazad van. Amúgy ne ácsorogj ott az ajtóban, gyere ülj le :).
- Oké – egyezett bele, majd leült az ágyam melletti székre.
- Mégis miért vagy itt? - kérdeztem egy kevéske gondolkodás után. Ezt valóban nem értettem... Miért foglalkozik velem?
- Mert ez az egész, az én hibám! Azért ájultál el, mert nagyon meglepődtél, és az ájulás miatt tört be a koponyád, és kerültél életveszélybe.
- Ne okold magadat! - szóltam rá. - Ez nem a te hibád, ilyen bármikor megeshet velem, ugyanis van egy betegségem, ami miatt nagyon könnyen törnek a csontjaim – mondtam. Hoppá. Most elárultam a legnagyobb titkomat. A betegségemről csak a szüleim tudnak. Vagyis még a gimis padtársam, Stella is, de ő csak onnan, hogy kikutatta az orvosi papírjaimat. A betegségem miatt a gyermekkorom nem volt túl jó. Szinte mindig be volt gipszelve valamim. Egyszer amikor leestem a bringámról, akkor eltörtem 3 bordámat, a lábamat és a csuklómat is.

- Ez akkor is az én hibám – makacskodott.
- Nem az, de hagyjuk. Még mindig nem értem, hogy miért vagy itt. Nem is ismersz engem.
- De ismerlek! - vágta rá. - Tudom a nevedet.
- De azon kívül semmi mást...
- Akkor mesélj magadról. Léccy – könyörgött boci szemekkel. Ilyen aranyos nézés után nem tudtam nemet mondani :).
- Legyen xD. Mit szeretnél tudni? - kérdeztem.
- Hát... Mindent – nevetett.
- Akkor kezdem az elején... - fogtam bele a hosszú mondókámba.
Már kb. egy órája meséltem, mikor felcsendült a What Makes You Beautiful.

Tudtam mit jelent ez. Valaki hív. Na de ki lehet az? Próbáltam a telómért nyúlni, de nem értem el.
- Louis, ide tudnád adni a mobilomat?
- Ja, persze – pattant fel a székből. - Tessék.

- Köszi – mosolyogtam rá.
- Nincs mit – mosolygott vissza :).

Ránéztem a kijelzőre, és ezt a nevet láttam rajta: "Kate".

Megnyomtam a fogadás gombot, majd beleszóltam:
- Szia Kate.
- Olivia, hol a fenében vagy? - kiabált mérgesen a telefonba.
El is felejtettem, hogy Kate már biztos hazaért, és már vár engem. Na de hogy mondjam el neki azt, ami történt?

Kövi hamarosaan ;)